A dolomitok túra!

Még az események melegében írok. Szerencsésen hazaérkezve a hosszú útról, ami nagyon kellemes időben kezdődött és ami megérkezésünkre cunami szerű széllel párosuló esőre váltott, „mindössze” száz kilométeren keresztül. Mivel sem kandallóm sem konvektorom így hat a villanytűzhely maxon és a mikró is 15 percre van állítva, nyitott ajtóval! Kezdek kiengedni!

Tehát elindultunk egy nem akármilyen ember vezetésével, alias József Kásai vagyis Hosszú barátunkkal, aki rendkívül népszerű, szimpatikus ember és hozzá tartozó – már bocsánat – párjával, a szintén rendkívül kedves mindig mosolygó (ha nem akkor baj van!) Judy-val! Egy elképesztő erejű és soha vissza nem térő látnivalókkal telített túrára. Tehát elindultunk a messzibe. 

Indulás (Budapest, 2012)

Első nap egy komolyabb táv reményében egy 600 km, Magyarország – Szlovénia – Ausztria háromszögben, a titkos szállásra. Talán sosem jártam ilyen helyeken, ennyi kanyart még filmen sem láttam! Tapasztalt városi motoros lévén rendkívül tetszetősen indult, de amikor a háromezredik hajtűn voltam túl, kezdett gyanússá válni a túra. Ez lesz napokig... A végen még megszólítanak olaszba: nem te vagy a Rossi Tibi? Hát nem, na! Kezdtem belejönni. Mint mindig, amikor az ember a csúcsra ér akkor kell abba hagyni, aminek két verziója van a hegyekben: 1) vagy Brasil kerül ki kívülről, 2) vagy egy chopperes az esküdt ellenségből. De mintha állnék. Megemésztem, vagy leiszom magam. 

Dolomitok (Olaszország, 2012)

Na, megérkezünk a szállásra időben. Aranyos, tiszta, takaros. „Álarcot” viselő, kedves a tulaj, habár utál, de az üzlet az üzlet. A kaja meglepően jó! Nyilván mi magyarok a saját szánk izét keressük mindenűt, de itt jó! Van sör, cola és kurva jó hangulat! Amit talán magam szolgáltattam egy kutyás történettel, ami rányomta bélyegét az estére! Emlékeztek szegény Fifire? Természetesen mindenki kivette a részét rendesen a vidámságból, ami jó sokáig elhúzódott... és láss csodát, nem üvöltött senki az óráját mutogatva, hogy police, ha nem fogjátok be a...! Kapd be! (ez az előző túra tapasztalata). Szóval meglepetés! Másnap reggel kelés időben... A páromnak Clarissának már nem annyira, de mondtam neki: a látnivaló kárpótol drága, ne aggódj! Ami így is lett! Újabb kanyargás világrekord döntési kísérlet. Odaérünk a Grossglockner-hez. Elkepesztő a látvány, mind hegyekből mind motorokból. Mintha ide tereltek volna minden chopperest és népviseletbe öltözött BMW-st. Az utolsó óvszer is full BMW a palin! Ami azért volt, mert Klagenfurt-nál Harley Davidson találkozó volt és nem utolsó sorban jó idő, és hétvége. Elismerem a munkásságukat, a milliókat, amiket ráköltenek, a brutális munkát, amivel a fényezéseket csinálják, amúgy nem bírom őket. Más világ. Szóval bejártuk a hegyet minden oldalról, nézőpontból, legalább 4 szer. Az idő pompás még mindig! 

Grossglockner (Ausztria, 2012)

Haza kicsit lájtosabb volt az út. Vacsi és duma-party. A keményebbek bírták. Klárim eldőlt. Reggel pakolás. Újabb helyszín. Itália! Az álmok országa. A jókedv a temperamentum. Meglátogatunk egy számomra elkepesztő hegyet. Itt mindenkinek a pofája a földig szakadt. Nem mindennapi az biztos. A lányaim és anyám jut eszembe. Talán egyszer meg tudom mutatni nekik... Nagyon szeretném! 

Monte Marmolada (Olaszország, 2012)

Estére hazaérünk az új hazába. Olaszba, ahol mindenki németül beszél. Egy rohadt olaszt se latok, akiket jó magam kedvelek. Talán magamra ismerek egy kicsit. A szállás szuper ismét a városka főterén lakunk, pofátlanul megállva a mocikkal a parkolóban. Fizetés nélkül, ahol köztudott, azonnal anyává teszik aki elmulaszt tikettet venni! Szóvá is teszik a helyiek! Este Klárimmal karbonárát eszünk, ami rendkívül ízletes. A hely egy várfallal körbevett pici városka. Egyedi. Kis séta, aztán alvás. Másnap újabb kanyar őrület, amibe bekapcsolódok én is a Michelin gumijaimmal. Egyre jobban megy! 

Stelvio (Olaszország, 2012)

Na persze, most is kerülgetnek innen-onnan, de tanulok! Nézem az íveket, a többieket és hallgatom dél-amerikai barátomat, aki ennek talán már a mestere. Ügyes, de még ne írjatok le. Hamar tanulok! Kanyar, kanyar hátán, ahogy nő a számuk, úgy nő Klárimban is a fáradtság. Legalábbis a jelei erősen mutatkoznak, ami mint minden nőnél, feszültségbe megy át, amit egyelőre elég jól kezelek, pedig nem vagyok villanyszerelő. Másnap újabb helyszín. Switzerland! Meglepi! Egy kísértetkastélyra emlékeztető alagúton mentünk át, ami vissza vitt Itáliába! Döbbenetes látvány volt. Kezdtem beszarni! Leginkább attól, hogy egyre rosszabbul láttak a sötétben. Utána kanyar, kanyar és kanyar! Ezt fokozva José barátom kicsit megcifrázta a motorozhatnékunkat. Kanyar melegben, kanyar hidegben, kanyar sötétben, kanyar esőben, kanyar sötét esős ködben, amit a végén szemüveg nélkül mutattam be, mint „C” elemet, anno a tornász világbajnokságokon! Annyit tudni kell, hogy téged is alig látlak, nemhogy esős ködben este mocizzak! Vagyis Klárimnak megint lefőtt a caffé! Ezt azzal tudtam megmenteni: szívem nézd mekkora lovag vagyok, elhoztalak a felhők fölé motorral. Elsimult az ügy! Reméltem, talán megvárja míg hazaérünk és csak utána szakít majd!

Uzsi szünet (Dolomitok, 2012)

Meglátogattuk az ötezer éve meggyilkolt ősembert, egy múzeumban. Szakadó eső, sorban állas, drága jegy, de mi nem drága? Megnéztük. Óriási példával mutatja, hogyan lehet egy tizenöt kilós múmiával milliókat kivasalni kíváncsi emberekből. Jól csinálják! Hát még a pizzát a szomszédban! Nagyon jól esett. Az utolsó szállásra értünk, ami a legjobb volt – szerintem. Nem a szarrá ázott ruháimat szárító hajszárítójuk miatt mondom..., dehogy nem! Klárimba tartva a lelket az Ötzivel való találkozás emlékeit felidézve óriási röhögésbe kezdtünk, kicsit a túránkat kifigurázva. Aztán elérkezett az indulás napja is. Hat vagy hétszáz km? Kit érdekel? Kurva messze megyünk, és természetesen esni fog! Naná! Rá is kezdett a táv negyedénél. Ismét eszembe jutottak a Michelinek. Brutál jó gumi! Legvadabb álmaimban sem gondoltam, hogy egyszer 140-nel is fogok menni esőben. Hihetetlen volt, de fő a biztonság!

Hazaértem, a karomon levő „Érj haza!” feliratú – szerintem már ereklyének számító – gumiszalaggal, ami minden egyes út után emlékké változik. Szóval a túra neve akár lehetett volna Tirol Hard, Anal for Stone, vagy magyarosan ánuszon vágtuk a hegyeket! Mindezt az eddig is emelkedett hangulatra hivatkozva írtam!

Maradok szerető barátotok Gumis-Halas Tibi!

Nagyon örültem az útnak, nagyon vártam. Köszönök mindent! Sosem jutottam volna el ide egyedül!

Üdvözletem az újonnan megismert úriembereknek: Eriknek, bájos lányának, Zsófinak. A hallgatag de rendkívül okos tanár úrnak, Atinak és az örök barátoknak, a Jaguár fivéréknek! José & Judy, akikkel rendkívüli élmenytáram újból megtelt!